Mint már írtam, Collins regénye körülbelül azóta érdekelt, hogy megláttam a harmadik olyan képet, amelyet Burdge bug a főszereplőkről rajzolt. Bár az alaptörténet kissé gyomorforgatónak nevezhető, mégis – addig olvastam, míg ezzel a felirattal nem találkoztam: „Vége az első könyvnek”. Még ha ez egyben hajnali kettőt is jelentett.Az a morbid történet
Mikor röviden felvázoltam egy barátnőmnek, miről szól a történet, olyan hangot adott ki, amely a horkantás és a szisszenés közötti átmenetnek felel meg. Bizonyos szinten meg is értem, miért.
A regény világa a mai Észak-Amerika területén fekszik, országát Panemnek nevezik. Panem a fényes és gazdag Kapitóliumból és tizenkettő, periférián fekvő, elnyomott körzetből áll. A körzetek valamikor az már ahhoz eléggé távoli múltban, hogy az történelem legyen, fellázadtak, ám a Kapitólium leverte őket, és megtorolta tettüket. És az óta sem hagyja elfelejteni „dicső” tettét: emlékére évente megrendezik az Éhezők Viadalát, azt a tévéműsort, amelyben a körzetekből fejenként egy-egy tizenkettő, illetve tizennyolc év közötti fiú és lány vesz részt. Az Éhezők Viadalát minden kapitóliumi imádja, és mindenki más utálja és féli – a kamaszoknak ugyanis saját életüket kell megvédeni a másik huszonhárom résztvevővel szemben…
Ebben a világban él Katniss Everdeen, a tizenkettedik körzet lakója, egy tizenkét éves húg és egy lelki beteg anya eltartója. Katniss tizenegy éves korában vesztette el apját, s azóta barátjával, Gale-lel együtt (illegálisan) vadászva és gyűjtögetve szerzi meg a napi betevőt. Katniss a csapdákhoz és az íjászathoz jól ért, testvéréért, Primért mindent megtesz, halálosan szereti. Olyannyira, hogy mikor húga nevét sorsolják ki, önként és ellentmondást nem tűrően jelentkezik helyette a Viadalra. Azonban nem csak neki kell részt vennie a műsorban; a szabályoknak megfelelően egy fiút is kisorsolnak: Peeta Mellarkot, azt az embert, akinek Katniss apja halála után az életét köszönhette…
Ezek után Katniss és Peeta ellenségként és mégis egy csapatként kénytelen a Kapitóliumba utazni, hogy egy cserfes és gondtalan tévébemondó, egy részeges mentor és néhány őrült stílustanácsadó készítse fel őket a véres parádéra. Céljuk a közönség szimpátiájának megnyerése, hiszen az az arénában egyet jelenthet az életmentő segítséggel. Azonban a fenti csapat szerint ehhez az kell, hogy a két fiatal társként jelenjen meg a nézők képzeletében, noha az arénában teljesen más lesz a helyzet…
Ennek ellenére…
…A regény határozottan jó volt. A világ felépítése érdekes: a Kapitólium Hollywood véres változatát idéző, felszínes életmódja éles ellentétben áll a körzetek szegénységével és túlélési praktikáikkal. Míg az egyiknél az a fontos, hogy minél extrémebb külsőd legyen, a másiknál a praktikusság és a kényelem, no meg az ár dominál. Az előbbi lakóinak szinte szó szerint a szájukba repül az étel, mégis azon aggódnak, hogy tökéletesen vékony legyen az alakjuk; az utóbbiakhoz tartozók keményen dolgoznak az élelemért, és minden vágyuk egy kis háj legalább oda, ahol a bordájuk kilátszik.
Maga a műsor a túlélőshow-kat juttatja az ember eszébe, egyetlen alapvető különbséggel: itt a cél a gyilkolás és a szószerinti túlélés. Ennek ellenére nem hiányoznak az alapvető kellékek: a bonyolult ruhaköltemények, a parádézás, a szerepjátszás, majd a Játékmesterek történésalakító módszerei, az izgalom fenntartása és fokozása, egyszóval minden, ami a külső szemlélő számára láthatatlan megrendezettséghez kell.
Nagyon tetszett, hogy így megoldotta a körítést az írónő, és azt sem vetném a szemére, hogy nem telítette vérrel a cselekményt. Az események pörögnek, van néhány csúnya sérülés és még csúnyább halál, de nem a „gusztustalanul lógnak a belek”–módon van megírva, hiszen nem egy horror-regény volt a cél. Mondhatni, hogy Katniss jó néhány durva jelenetet megúszott, ennek ellenére természetesen nem unatkozik sem ő, sem az olvasó. A hangsúly inkább az érzelmeken van, noha a versenyzőknek alig adatik meg az a luxus, hogy ilyen földi hiúságokon gondolkozzanak. Mégis: barátság, szeretet, szerelem, harag, gyűlölet, bosszú, iszonyat, mind-mind szerves része a regénynek.
A regény nyelvezete is hangulatos, magával ragadja az olvasót, éppen eleget mond el. (Ez a Beastly után kétszer annyira szembetűnő…) Előnye az is, ami manapság ritka: a borító hátulján olvasható ajánló pontos, nincs teletömve az eladást szorgalmazó, frappánsnak tűnő, ám a tartalmat nem igazán fedő mondatokkal, és az információkból is éppen eleget közöl ahhoz, hogy ne und el magad az első száz oldalon, arra gondolva, hogy „igen, ezt már tudom”.
Már nagyon várom, hogy megkaparintsam a következő részt. És nem csak azért, mert tetszett az első, hanem mert izgalmas résznél lett vége, sok minden még csak ezután következik, és néhány dolgot még nem magyarázott meg az írónő. Ami semmi képpen sem zavaró.
Csak az az, hogy még nincs meg a második rész…
Kategória: Magánkönyvtárad egyik alapdarabja!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése