2012. szeptember 28., péntek

Karen Marie Moning: Új nap virrad, avagy az egyik cselekményszálnak vége

Moning a Fever-sorozat utolsó kötetében pontot tesz Mac történetének a végére… Hogy közben megnyisson egy-két új szálat a következő öt kötetre. Ráadásul mindezt nagyon profin, totál izgalmasan, félig humorosan és Barrons-féle romantikával teszi. (Vigyázat, hol hajtépés, hol olvadásveszély!)

A történet
A cselekmény ott folytatódik, ahol a negyedik kötetben abbamaradt: Mac a sziklán siratja utolsó és egyetlen reményét, a halott Barronst. Közben olyan változások mennek át a lelkében, amit előző énje, Mac1.0 el sem tudott volna képzelni: elhatározza, hogy ellensége Darroc segítségével megszerzi a Könyvet, és a Sinsar Dubh révén újraírja az egész világot, olyan alternatívát teremtve, ahol még él a szerelme.

Nagyrészt minden a Mac által elképzelt módon halad, egészen addig, míg Darroc Vadásza le nem tépi ura fejét, így megfosztva főhősnőnket attól a lehetőségtől, hogy megtudja, hogyan lehet felemelni a Könyvet. Ráadásul valaki, akit Mac a Sinsar Dubh illúziójának néz, elrabolja, és Barrons könyvesboltjába viszi. És ez a valaki pont úgy néz ki, mint maga a bolttulajdonos…

A válaszok
A cselekmény során minden kérdésre választ kapunk –legalábbis azokra a dolgokra, amiket az első részben vetett fel az írónő. Ki volt Alina gyilkosa (megdöbbentő)? Mi van az Unseelie Királlyal? Ki a szerelme? Kicsoda főhősnőnk? (Szerencsétlen, ezalatt a hatszáz oldal alatt kész identitás-válságon esik át… többször is.) A mellékszereplők? Fekete vagy fehér? Ráadásul ezek a válaszok (szerintem) teljesen logikusak és kielégítőek, ugyanakkor nem kiszámíthatóak. Moning jól keverte a kártyáit (az új kártyás szereplő ugyanakkor egy kissé ijesztő), elejétől a végéig.

Mac és Barrons
Főhőseink kapcsolata is alakul, sőt kifejlődik. Barrons visszatérte után (szerintem sok olvasóval egyetemben) legszívesebben rácsaptam volna a kis kezükre, amiért annyira makacsak és keményfejűek mindketten, hogy képtelenek rendesen kommunikálni, még az után is, hogy Barrons meghalt, Mac pedig le akarta rombolni érte a világot. De aztán szépen lassan megtörik a jég, leomlanak a falak (és több metaforát nem sorolok fel), mindketten kiharcolják, hogy a másik úgy kezelje őt, ahogy szeretné (hívj Mac-nek!; fogadd el, hogy akarsz!), Moning pedig eléri, hogy fangirlködve visongasson az olvasó.

A vége
A történet végével is teljesen elégedett voltam. (Innentől nagyfokú SPOILER következik!) Ha belegondol az ember, bármennyit is változott Mac, nehéz elképzelni, hogy a rózsaszín déli lány egyedül, vagy minimális segítséggel legyőzi a Sinsar Dubh-t, hiszen olyan (nagyrészt) halhatatlan személyek sem tudják, mint Barrons vagy V’lane. És itt jön a görög eposzokban is alkalmazott isteni közbeavatkozás, a nagyhatalmú (ámde rövidesen megkedvelt) emb… izé… szóval közbelépése. A történetet végül ő oldja meg, de Macék is abszolút részesei az egésznek, pláne a lány, aki mindent átlát.

Új részek
Egy szálat tehát lezárhatunk. Azonban, már ebben a részben is vannak olyan elemek, amiket a későbbi kötetekben fog kifejteni az írónő. Kezdetben úgy tudtam, Moning három részt tervez még, Dani főszereplésével, azóta olvastam olyan híreket, miszerint még öt (!) kötet lesz, ezzel tízre dagasztva a sorozatot. Bevallom, félek. Nem csak azért, mert ki tudja, hány év múlva érünk a végére; azért is, mert az ilyen végtelenre nyúló történeteket gyakran elrontják, legyen szó könyv- vagy filmsorozatról. Egyszerűen kifut a történet, de az írója nem áll le időben. Moningnak megszavazom minden bizalmam, hiszen eddig is teljesen tudatosan építette fel az egész cselekményt (már az első kötet bevezetőjében utalt a negyedik részre!). De azért… inkább álljon le időben.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése